2008. november 24., hétfő

Mégis beszkennelhet minden könyvet a Google

A bíróság jóváhagyta az amerikai könyvszerzők és kiadók valamint a Google között létrejött peren kívüli megállapodást. A történet kezdete 2005-re tehető, amikor is a Google elkezdte digitalizálni a könyveket, hogy azok online is elérhetők legyenek. Viszont ennek kapcsán komoly szerzői jogi probléma vetődött fel, ugyanis a megosztott művek letöltése után létrejött fájlok teljesen szabadon terjeszthetőek voltak.
Az esetre felfigyelt az amerikai írószövetség és öt vezető kiadó is (McGraw-Hill, Pearson Education, Penguin, John Wiley&Sons, Simon&Schuster) és a vita pereskedést vont maga után. Még ez a jelenlegi kompromisszum sem vet véget a történetnek, mert jövő júniusban lesz egy meghallgatás, ahol eldől, hogy a megállapodás megfelelő, tisztességes és méltányos-e.
A Google-nak ez az ügylet pénzügyileg nem tűnik komolynak, ugyanakkor az egyik legnagyobb könyvpiaci megállapodásnak számít minden egyéb szereplő számára.

Nincsenek megjegyzések: